Amikor elkezdtem foglalkozni az oldallal, eléggé kiforrott volt már, hogy mit akarok csinálni, és hogy az egész milyen arculatot vegyen fel. Már a legelején tudtam, hogy szeretnék egy „Magamról” menüpontot, és míg mindenről elég jó kép volt előttem, addig erről a menüről fogalmam sem volt, mit kéne írni. Nem is foglalkoztam vele, mert ugye „van még mit csinálni”. Csakhogy az oldal elkészült, a domain az enyém lett, és még mindig nem igazán tudtam, mit is kéne írnom.
Mivel a blog 2009.11.21-én (ma) elindult, és ugyanolyan nehéz magamról írni, mint egy hónapja ezért belevágok, hátha spontán egyszerűbb.
Nem akarom túl messziről kezdeni, az úgy sem érdekel senkit. A számítógéppel és úgy álltalában az informatikával kb. 10 éves koromban kerültem kapcsolatba. Ugyanis microsofték abban az évben adták ki a számomra klasszikussá vált Age of Empires-t. Hát igen, ezután kezdett el érdekelni sok minden: Miért-hogyan működik, hogy kell ilyet csinálni stb… Ez az élmény mai napig meghatározza mindennapjaim, elég sokat játszom, ha tehetem, de mára inkább csak az mmo-k érdekelnek (EVE). A legelején még csak a webbel kezdtem el foglalkozni (HTML és társai). Azután jött a jó öreg Pascal, Delphi, C.
Jelenleg az ELTE informatika karán tanulok, és ha nálam magasabb erők is úgy akarják, akkor még a diplomám is meglehet. Szabadidőmben elég sokat foglalkozom programozással. Néha belevágok érdekesebb problémákba, mint pl. prímtesztelés és különböző gráfalgoritmusok, de inkább a gyakorlati problémák érdekelnek. Főleg c, c++, php, actionscript, java, amiben szívesen dolgozom. Ezek után kijelenthetem, hogy teljesen reál beállítottságú vagyok (nem is értem miért kezdtem el blogot írni).
Ja és hogy miért AS? Nem is tudom. Az elején nagyon megtetszett a Flash anim része, és később az actionscript meg már jött magától. Ma főleg azért szeretek benne dolgozni, mert az általam megszokott nyelveknél lazább (pl.: ADA) , de még mindig jelen van benne a típusosság, és mégsem olyan liberális, mint a PHP.
Hát hirtelen ennyi jött, ha van valami ötletetek/vélemények ide írhattok.
Krisztián